Történt egy baleset a pincénk mélyén: összedőlt egy sok-sok éve raklapokból összetákolt palacktároló. A rosszban a jó, hogy így előkerült a maradék 2020-as Sisík… Ami egy nagyon kedves borunk. A nevét Kati, a feleségem találta ki, mégpedig egy családi történet alapján. Sisík mamát, üknagymamámat személyesen sajnos nem ismerhettem, sokat hallottam róla. Legendás javasasszony volt, aki minden betegségre tudott valamilyen füvet vagy ősi technikát. Állítólag évekre eltüntette az aranyeret, kigyógyította a női bajokat, és ami a legfontosabb számomra: ő hozta vissza az életbe nagymamámat, nélküle én se lennék…
A bor igazán illik Sisík mamához. Szinte minden természetes borászati fortélyt – spontán és tudatos módon – felhasználtunk. Organikus szőlő, idős (50-60 éves) tőkék, késői szüret töppedt bogyókkal, héjon áztatás (24 ill. 48 óra), spontán erjesztés, házasítás (60% Zöld veltelini, 40% Rajnai rizling), finomseprős érlelés fahordókban. És még ha mindez nem elég, egyik nap észrevettem, hogy finom illatú fehér gombaréteg alakult ki a bor felszínén. Kicsit leengedtünk a belőle, hogy nagyobb felszíne legyen a „flor”-nak, azaz élesztőgomba-rétegnek, és 6 hónapig hagytuk, hogy felvegyen egy kis szamorodnis-sherry-s jelleget. A végeredmény: gyógynövényes, virágos, gombás illat, egy kis petrolosság, kerek test, ásványos zamatok. Igazi különlegesség, ami születése óta még nem került ki a pincéből…
Sisík mama egyedül nyugszik a csatai temetőben, a régi faragott kereszten csak egy fém szívecskét találunk a monogrammjával: Cz.E., azaz Czompál Erzsébet. 70 évesen ugyanis újra férjhez ment, de akkoriban az volt a szokás, hogy második férjét az első felesége mellé temették, így ő egyedül maradt. Minden éve meglátogatjuk, de idén még üzent is nekünk, hogy el ne felejtsük…
Ezt az utolsó 50 palackot megtisztítottuk, felcímkéztük, itt pedig elérhető.
Geönczeöl Attila, borász
